Megnézem!
Bezár!
Ajanlatok!!

Rólunk mondták

N. Ibolya | Veszprém

N. Ibolya | VeszprémKöszönöm a lehetőséget. A kurzus amiben részt vettem nagyon jól sikerült. Jó csapat, kiváló oktatás, kitűnő helyen.

S. Tamás | Várpalota

S. Tamás | VárpalotaAz iskolát a neten találtam. Már a kezdetekkor bármilyen kérdésemben készségesen segítettek, így egyértelmű volt számomra, hogy őket választom. Köszönöm  a lehetőséget!

S.K.Péter | Budapest

S.K.Péter | BudapestIsmerősöm ajánlotta az iskolát, és mivel párom Veszprémben él így őket választottam. A nyelvtanulás terén azt kaptam amit vártam, ráadásul minden pontosan úgy történt ahogyan azt az elején megbeszéltük. Ezt tudva most már én is nyugodt szívvel ajánlom a nyelviskolát mindenkinek.

Nyelvórák magánszemélyek részére

Nyelviskolánk az év során
három alkalommal indít új kurzusokat: 

 

Tavaszi félév: februártól közepétől – május végéig

Őszi félév: szeptember közepétől – január végéig

Nyári időszak: június közepétől augusztus végéig

 

A tanfolyamok intenzitása különböző
minden félévben az alábbi óraszámok szerint alakulhat:

 

Intenzitás Féléves óraszám  
Heti 1 x 1,5 tanóra 24 óra (ált. gyerekeknek)
Heti 2 x 1,5 tanóra 48 óra (ált. gyerekeknek)
Heti 2 x 2 tanóra 64 óra  
Heti 1 x 5 tanóra

80 óra

(szombat délelőtti foglalkozások)
Heti 2 x 3 tanóra 96 óra  

 

Egy tanóra 45 percnek értendő.

Minden időszakban általában több lehetőséget is tudunk ajánlani a jelentkezőknek. A csoportok kiválasztását egy ingyenes, kb. 20 perces, szóbeli szintfelmérés előzi meg, amely során tisztázzuk a jelentkező céljait és igényeit, valamint ez segít az ideális szint és intenzitás kiválasztásában is. Az egyes szinteken levő csoportok időpontjai és a napjai egészen változatosak, ezért szintfelmérés nélkül nem tudunk nyilatkozni a pontos időpontokról.

A különböző szintű modulokon keresztül a hallgatók teljesen kezdő szinttől egészen felsőfokig megtalálják a nekik megfelelőt. Az egyes modulok végcélja az Európai Unió keretrendszere szerinti B1, B2, és C1 szintű nyelvtudás elérése. Az igényeknek megfelelően cél lehet az közép, illetve emelt szintű érettségire való felkészülés, a nyelvtudás szinten tartása, külföldi munkavállaláshoz szükséges nyelv tanulása, vagy egyszerűen csak a csoportos nyelvtanulás örömének megtapasztalása. 

Az általános angol kurzusok mellett lehetőség van bármelyik akkreditált nyelvvizsgára való felkészülésre, de javasoljuk az iskolánkban letehető vizsgázóbarát DExam nyelvvizsgát. A nyelvvizsga felkészítő kurzusok általában 96 órát vesznek igénybe (heti 2 x 3 tanóra), külön szóbeli és írásbeli felkészítő blokkokkal, amelyek igény szerint akár külön-külön is igénybe vehetők. 

Iskolánkban elérhető kimondottan gyerekek részére kialakított nyelvtanítás is. Egészen kis gyermekek számára (óvodás kortól) zenés-játékos foglalkozásokat, általános iskolások számára korosztálytól és korábbi tanulmányoktól függően heti 1 x 1,5, 2 x 1,5, 2 x 2 órás kurzusokat indítunk minden aktuális időszakban. A gyermekoktatás szintjei egészen a középiskolás felvételi előkészítőig terjednek.

Nyelviskolánk szaknyelvi (üzleti, katonai) kurzusokat is vállal alap, közép és felső szinten.

 Hamarosan induló képzéseinket az "Aktualitások" menüpont alatt találja.

 

 
Megosztás:FaceBook Twitter IWIWsearch.yahoo.comGoogle Ask Bing
 

 

 

Saját, jól felszerelt oktatási helyeink Veszprémben

 


Felnőttképzési Engedély száma: E-000728/2014

Statisztikai adatok szerint honlapunkat leggyakrabban a következő kifejezésekkel találják meg: 
veszprémi nyelviskola, angol nyelv oktatása, nyelvoktatás Veszprémben, nyelviskola, nyelviskola Veszprémben, Hock nyelviskola,  Vállalati nyelvoktatás, angol oktatási hely

 

Angol Nyelviskola | Impresszum | design.K@tilla | Tartalom: *HOCK nyelviskola* | 1995 - 2024 | Klikk: 52308 | User: 1347
HOCK nyelviskola Hungary | Veszprém megye | Veszprém HOCK nyelviskola | nyelvoktatás Veszprémben
2014. február 10.

Bezárás Bezár

Web Site Info

Weboldalunkon az alábbi szavakra kereshet: Nyelviskola, nyelviskola Veszprémben, Hock nyelviskola, veszprémi nyelviskola, angol nyelv oktatása, nyelvoktatás Veszprémben Vállalati nyelvoktatás, angol oktatási hely

Címsorunk tartalma: Nyelvórák magánszemélyek részére - HOCK nyelviskola - nyelvoktatás Veszprémben

Oldalunk rövid leírása: A HOCK nyelviskola 1995-ben alakult, Veszprém egyik legrégebbi magán nyelvoktatási intézménye

Oldalunk készült: 2014. február 10.

 

Creatix Kereső | Google kereső | Füredi Linktár

 


Bezárás Bezár

Web Site Impresszum

A HOCK nyelviskola 1995-ben alakult, Veszprém egyik legrégebbi magán nyelvoktatási intézménye

Tulajdonos: HOCK nyelviskola

Kapcsolat: Hungary | Veszprém megye | Veszprém

Címsorszöveg: Nyelvórák magánszemélyek részére - | HOCK nyelviskola - nyelvoktatás Veszprémben | A HOCK nyelviskola 1995-ben alakult, Veszprém egyik legrégebbi magán nyelvoktatási intézménye

Szlogen:

Linkfelhő: Nyelviskola, nyelviskola Veszprémben, Hock nyelviskola, veszprémi nyelviskola, angol nyelv oktatása, nyelvoktatás Veszprémben Vállalati nyelvoktatás, angol oktatási hely

Készült: 2014. február 10.

Keresők:
Creatix Kereső | Google kereső
| Füredi Linktár


Bezárás Bezár

Bezárás Bezár